Életviteli tanácsadóként azt tapasztalom, hogy a hozzám fordulók negatív életérzése mögött gyakran mély gyász rejtőzik. Az el nem gyászolt gyász, a veszteség rettentően megvisel meg is betegíthet. A régiektől azt tanultuk, amiről nem beszélünk, az nincs. Vagyis szőnyeg alá söpörjük a nem kívánatos dolgokat. Az is egy lehetőség…
A temetés, a búcsúbeszéd a gyászfeldolgozásnak talán a legfontosabb része, hiszen a szónok mint mediátor kapcsolhatja össze a két világot. Az evilágit és a másvilágit. Szavaival, hangjával, kisugárzásával olyan teret biztosíthat, amelyben a megértés, a megbocsájtás, az elfogadás majd az elengedés mind két oldalról elindulhat, megtörténhet. Ám mint mindennek a gyásznak is meg van a maga ideje: lépésről -lépésre.
„1Mindennek megvan a maga órája,
és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében.
2Ideje van a születésnek és ideje a halálnak,
ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak.
3Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak,
ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek.
4Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek,
ideje a gyásznak, és ideje a táncnak.
5Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének,
ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak.
6Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek,
ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak.
7Ideje van az eltépésnek, és ideje az összevarrásnak,
ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
8Ideje van a szeretetnek, és ideje a gyűlölködésnek,
ideje a háborúnak, és ideje a békének.”/A prédikátor könyve III. fejezet – részlet/
Beszéltem a „szőnyeg alá söpört” dolgokról, ezeknek egészségkárosító hatásáról, amelyről bővebben az eredeti honlapomon olvasható. http://lelekkisero.hu/
