Elengedés

 

 

Az élet természetes körforgása a halál – újjászületés.

Mint ahogyan az őszi falevelek eljárták táncukat a napsugaras nyárban, úgy elfáradván megpihenni vágynak.

Ám az elhullás semmiképp sem veszteség, mivel avarba beágyazottan táplálják a földet tovább. Azt a földet, ahol a fa áll. S a fa tavasszal ismét erőtől duzzadóan bonthatja ki rügyeit, amelyből új levél, új termés fakad.

A természet folyamatos megújulás. Még az emberi természet is.

A halál nem azt jelenti hogy az életnek vége. A lélek halhatatlan. Majd valamikor újra testet ölt.

Az elengedés valójában megengedi azt, hogy az élet tovább áramolhason.

“Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (…) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján – abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj. ” /Müller Péter/

A szeretet fáj és az bizony egy jó szeretet…

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük