Elköszönni, elbúcsúzni bizony nem könnyű. Olyankor az ember szíve megtelik bánattal, a könnyek patakként áradnak, a ki nem mondott szavak torokszorítóan fájnak.

„Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba.” /Wass A./

Szónokként a feladatom az, hogy minél elviselhetőbbé tegyem az elfogadhatatlant.

A búcsúbeszédben megemlékezünk az elhunytról – erről egyeztetek  az érintettekkel. Kívánságaikat figyelembe véve készül el a korrekt összeállítás.

NAGY MÁRIA

06/30 859-6231                                     info@lelekkisero.hu

    “Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?

S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!

S ki viszi át fogában tartva
                 a Szerelmet a túlsó partra?” /Nagy László/