Elköszönni, elbúcsúzni bizony nem könnyű. Olyankor az ember szíve megtelik bánattal, a könnyek patakként áradnak, a ki nem mondott szavak torokszorítóan fájnak.
„Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba.” /Wass A./
Szónokként a feladatom az, hogy minél elviselhetőbbé tegyem az elfogadhatatlant.
A búcsúbeszédben megemlékezünk az elhunytról – erről egyeztetek az érintettekkel. Kívánságaikat figyelembe véve készül el a korrekt összeállítás.
NAGY MÁRIA
06/30 859-6231 info@lelekkisero.hu
“Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?” /Nagy László/